Női utazás Spanyolországba – 5 nap 4 éjszaka Torreviejában

torrevieja

Négy nap női közösségben, lelki feltöltődéssel a tengerparton.

A női közösség ereje már régóta meghatározó szerepet játszott az életemben. Egy támogató és inspiráló közegben új tapasztalatokat szerezhetünk, fejlődhetünk és feltöltődhetünk. Ezért indultunk el Torreviejába, hogy együtt élvezzük a mediterrán környezet nyugalmát, a tenger hullámzását és az új önismereti élmények gazdagságát.  

Ez a négy nap igazi lelki és testi feltöltődést hozott nekünk. Minden pillanat arról szólt, hogy megéljük a női közösség erejét, elmélyüljünk a természet szépségeiben, és olyan emlékeket gyűjtsünk, amelyek sokáig velünk maradnak. 

Az első napot  Torrevieja – La Mata tengerpartján töltöttük, ahol a csend és a hullámok nyugtató morajlása tökéletes kezdete volt az utazásunknak. A második napon a tetőterasz pazar kilátása mellett jógáztunk, majd egy női körben rajzvizsgálattal mélyítettük az önismeretünket. A napot a helyi piac és a varázslatos rózsaszín tó látogatásával koronáztuk meg. 

A harmadik napon egy mediterrán ékszerdobozba, Tabarca szigetére látogattunk. Napoztunk, úsztunk a kristálytiszta öbölben, és teljesen átadtuk magunkat a természet nyugalmának. Az utolsó napunkat egy meghitt napfelkelte mellett kezdtük, majd a festett kövekkel hagytunk magunkból egy kis emléket a tengerparton. A női körünk lezárásaként egy közös vacsoránál összegeztük az élményeinket, és egy kis mandalával búcsúztunk Torreviejától. 

Ez az utazás több volt, mint egy egyszerű kirándulás – egy valódi belső utazás is volt, amelyben kapcsolódtunk önmagunkhoz és egymáshoz.

Ezért már most várjuk a következő közös kalandot! ✨💙

De hogy is volt?

1. nap – Érkezés a nyugalom világába 

Hajnalban indultunk, és a napsütéses reggel már a La Mata tengerparton fogadott minket. A csendes, pihentető órák alatt valóban megérkeztünk—nem csak fizikailag, hanem lelkileg is. Egy női utazás mindig többről szól, mint egy egyszerű kirándulás. Ez az időszak a belső megéléseinkről, az önmagunkkal való kapcsolódásról és a természet befogadásának erejéről is szólt.  Meghitt lenyugvás, a megérkezés időszaka.

2. nap – Közösségben, önmagunkért

A női közösségben való részvétel, a lelki támogatottság és az egymás megértése, támogatása, fontos szerepet játszik, hiányt pótló a mindennapok után.  Feltöltő élmény volt ezt a napot a tetőterasz csodálatos panorámája mellett közösen, egy könnyű  jógával kezdeni, majd a női körben rajzvizsgálattal, csoportos coachinggal mélyítettük az önismereti folyamatokat.  A feltörő érzelmek és érzések a múltból itt megengedettek. Senki nem korlátoz, egy meghallgató és elfogadó körben.

3. nap – Tabarca szigetének varázsa

A harmadik napon egy kis mediterrán szigetre, Tabarcára utaztunk, komphajóval. A hajós utazás is csodás volt a szikrázó napsütésben és a halakat a hajó áttetsző aljában közelről csodálhattuk. Tabarca az a  hely, melynek festői utcái, kristálytiszta vizei és nyugodt atmoszférája lehetőséget adott arra, hogy teljesen átadhassuk magunkat a pihenésnek. 

A napsütésben egy öbölben fürödtünk, napoztunk, és megtapasztaltuk a természet gyógyító erejét. A víz hűsítő ölelése, a só illata és a hullámok zsongása mind hozzájárult ahhoz, hogy teljes mértékben tovább töltekezzünk. 

4. nap – Érzések és hála

Utolsó napunkat egy meghitt tengerparti napfelkeltével és közös sétával kezdtük. Ezután végiggondoltuk az elmúlt napok élményeit, és összegeztük, milyen hatással volt ránk ez az utazás. 

A korábban összegyűjtött kövekre festve megörökítettük érzéseinket, majd néhányat elhagytunk kedvenc helyeinken, hogy másnak is örömet okozzanak. Az este során egy közös vacsoránál búcsúztunk el Torreviejától, végül pedig egy hála körben zártuk le a női utazásunkat. 

Ez az utazás valódi feltöltődést és mélyebb önismereti élményeket hozott nekünk. Ha te is szeretnél részese lenni hasonló inspiráló és lélekemelő programoknak, írj nekem az info@livecoach.hu címre!

A rendezvényekről, programokról , workshopokról érdemes tájékozódni a Facebook oldal követésével: https://www.facebook.com/livecoach.hu, hogy mindig értesülj az új lehetőségekről, eseményekről és közösségi programokról! ✨  Csatlakozz a következő élményhez!